Csikány Tamás: A 16. (Károlyi) huszárezred története. (In:) Kecskemét is kiállítja… Kecskemétiek a szabadságharcban II. Szerk. Székelyné Kőrösi Ilona. Kecskemét, 2002. 131-162. o.

A Károlyi-huszárezred története

Az 1848 nyarán meginduló hadseregszervezés rendkívül nehéz feladat elé állította a magyar kormányt. Ennek ugyanis azon túl, hogy nem voltak meg a törvényi alapjai, a feltételei is jórészt hiányoztak. Ebben az időben a hadiipar szinte a nullával egyenlő, az országban állomásozó katonaság megbízhatósága erősen megkérdőjelezhető, de a szervezés irányítására is alig találhattak kellő szakmai tudással és megbízhatósággal rendelkező tisztet. Mindezek ellenére e hatalmas feladatot el kellett végezni, ezt követelte az egyre véresebb délvidéki háború, a szerb felkelés leverése, majd a horvát bán, Josip Jellačić támadásának veszélye. De erre sarkalt a bécsi udvarral egyre romló kapcsolat is.

A szervezés politikai feltételeit Batthyány Lajos miniszterelnök ügyes megoldásokkal biztosította, a szakmai vezetést pedig egyrészt a hadügyminisztérium, másrészt pedig az Országos Nemzetőrségi Haditanács végezte. Az előbbi az országban állomásozó császári-királyi (cs.kir.) csapatok felett diszponált, míg az utóbbi a hadseregszervezést lehetővé tevő nemzetőrségi törvény szellemében irányította e nemzetőr gyalogság, lovasság és tüzérség szervezését. Ez egy kettősséghez vezetett, a “régi” és a nemzetőr csapatok egymástól független irányításához.

A hadseregszervezés kornak megfelelő elveit – a lehetőségek figyelembe vétele mellett – természetesen szem előtt kellett tartani. Fontos követelmény volt, hogy a három fegyvernem – a gyalogság, a lovasság és a tüzérség – a megfelelő arányban álljon rendelkezésre. Ez tette lehetővé a hadsereg sikeres működését, a szervezés oldaláról. Biztosítani kellett tehát, hogy a gyalogság és lovasság aránya 6:1 körül mozogjon és ezer emberre körülbelül 3-4 löveg jusson. Ennek szellemében a viszonylag “egyszerűbb” megoldásnak számító gyalogos alakulatok felállítása mellett a lovasság szervezésére is nagy gondot kellett fordítani.

A lovasság a XIX. század első felében reneszánszát élte, összetételénél fogva – és szó szerint is – rendkívül sokszínű fegyvernemnek számított. A lovas alakulatoknak két nagy csoportját különböztették meg, a nehéz és a könnyű lovasságot, melyek tovább tagozódtak csapatnemekre. A nehéz lovassághoz tartoztak a vértesek és a dragonyosok, melyeket elsősorban a csaták, ütközetek eldöntésére alkalmaztak. Összetettebb volt a könnyűlovassághoz tartozó huszárok, dzsidások és svalizsérek feladata. Ezen lovas alakulatokat gyors, váratlan manőverekre, meglepésekre, vállalkozásokra, biztosítási feladatok ellátására, felderítésre, futár feladatok ellátására alkalmazták. Az egyes csapatnemek közötti különbséget elsősorban a toborzás helyét adó ország, másrészt a fegyverzet közötti különbség adta.

A cs.kir hadseregben huszárokat kizárólagosan Magyarország területéről toboroztak. E csapatnemnél is – mint a többi fegyver- és csapatnemnél – békében a legfőbb szervezeti keret az ezred volt. Az országban tizenkét huszárezredet állítottak fel a következő szervezetben. Egy ezred négy osztályból állt, osztályonként két századdal. Az osztályokat a parancsnokuk után ezredesi, alezredesi, 1. őrnagyi és 2. őrnagyi osztálynak nevezték. Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy az osztályt a korban többször hadosztálynak titulálják, ami abból ered, hogy a német nyelvben mindkettőt divisio-val jelölik. A különbség azonban jelentős, hisz a hadosztály egy több dandárt magába foglaló lényegesen nagyobb, több fegyvernemből álló kötelék.

A lovasosztály századait két szárnyra osztották, azokat pedig két-két szakaszra. A szakasz három káplárságra tagolódott. Az osztályokhoz beosztott századokon kívül volt még egy tartalékszázad, mely az újoncok felszerelését és kiképzését végezte. Ez a század a toborzó kerületben állomásozott. Egy huszárezred szervezetében szerepelt még az ezredtörzs az irányítást és kiszolgálást végző tisztekkel, altisztekkel és számos mesteremberrel.

Az ezredet egy ezredes vezette, az osztályok parancsnokainak rendfokozatát már említettük. A századokat az első kapitány vagy főszázados irányította, helyettese a másodkapitány vagy alszázados volt. A szakaszokat főhadnagyok és hadnagyok irányították. Az ezred törzs állományába tartozott az ezredes segédtisztje, a számvevő tiszt, a hadbíró, valamint az ezredorvos, akinek osztályonként volt egy-egy fő- és alorvosa. A tisztek közé sorolható a káplán is, az ezredek önálló plébániaként működtek. Tekintélyes embernek számított az ezredben a foglár.

A tisztek munkáját az altisztek támogatták, egy században két őrmester, tizenkét káplár, egy vicekáplár, a századtrombitás és a kovács. Ugyancsak altiszt volt az ezredtrombitás, az osztályok zászlótartói.

A huszárezred szervezetszerű létszáma 1.792 fő és 1.388 ló volt, a század 182 főből állt.¹ Az ezredek toborzó vagy kiegészítő kerülettel rendelkeztek, melyek megegyeztek egy vagy több gyalogezred toborzó kerületével. Itt működtek a toborzó hivatalok, a fióktoborzó hivatalok. Általános szokás szerint azonban az ezredek nem állomásoztak a kiegészítő kerületekben, hanem más országok, tartományokban láttak el sokszor karhatalmi feladatot.

A huszárok fegyverei és felszerelési tárgyainak ismertetése rendkívül hosszúra nyúlna, ezért csak a legfontosabbakra térünk ki. Alapvető fegyver a szablya volt, melyet karabély és egy pisztolypár egészített ki. A huszárok csákót, vagy sapkát hordtak, dolmányt, mentét, zsinórövet, nadrágot, esetenként lovaglónadrágot, ezenfelül körgallért. Az öltözetet meghatározta, hogy harcban vagy gyakorlaton viselik, illetve az időjárás, az évszak. Az öltözéket tölténytáska és tarsoly egészítette ki. Az öltözetre jellemző volt a sokszínűség, az ezredeket az eltérő csákó-, dolmány-, nadrág- és gombszín különböztette meg.

A magyar honvédsereg lovasságát döntően a huszár ezredek adták, melyek vagy már korábban is az országban állomásoztak, vagy uralkodói engedéllyel tértek, vagy szöktek haza. Mindegyik azonban nem jöhetett vissza hazájába, különösen az Itáliában szolgálók, melyek a harctéren bizonyították használhatóságukat. A magyar kormány így szűk kilenc ezredre, körülbelül 8.000 emberre számíthatott. Ez a létszám azonban a rohamosan növekvő magyar hadsereg számra már kevésnek bizonyult, így újabb ezredeket kellett szervezni. Először három új ezred állt fel a Hunyady-szabadcsapatból, a Jászkun-kerület önkénteseiből, valamint Erdélyben Berzenczey László szervezésében. Ezt követően, novembertől folytatódott a szervező munka, újabb ezredek megteremtésére kezdődtek erőfeszítések, melyek között ott találjuk a Károlyi-huszárezredet is.

1848 októberének utolsó napjai rendkívül izgalmak között telt Pesten. A kormány helyett már az Országos Honvédelmi Bizottmány (OHB) vezette az országot és minden lehetőség kihasználásával igyekezett az osztrák határon álló hadsereg számára minden szükségest biztosítani. A Délvidéken a helyzet változatlanul nehéz volt, de Erdélyben is egyre feszültebbé vált a helyzet. Az uralkodó október 3-i manifesztumának hatására a cs.kir. hadsereg több tábornoka, tisztje és csapatai is megtagadták a további szolgálatot a magyar kormánynak. Katona kellett tehát minél nagyobb számban, minél gyorsabban. Ebben a helyzetben egy egészen különös, anakronisztikus eset történt. Gróf Károlyi István, az ország egyik leggazdagabb, legtekintélyesebb mágnása, Pest megye főispánja felajánlotta, hogy felállít egy huszárezredet. Ez száz évvel ezelőtt még szinte elvárható lett volna tőle, mint ahogy a Károlyiak ezt korábban meg is tették, de akkor amikor néhány nap múlva életbe lépett a közteherviselésről szóló törvény, amikor a nemesség lemondott előjogairól, a jobbágy már nem volt jobbágy többé, ez egészen nagyvonalú és az ország érdekeit mindenek elé helyező lépés volt. Károlyi István Nyáry Pállal, az OHB alelnökével közölte azon szándékát, hogy a neki járó 250.000 forint úrbéri kárpótlás terhére Pest megyében felállít egy 1.800 főből álló huszárezredet.

Károlyi lépése nagyvonalúsága mellett rendkívül ésszerű is volt. A kincstár a kárpótlást aligha utalta volna ki számára, hisz a háborús helyzetben erre nem volt mód. Így viszont hozzájuthatott a pénzéhez, amiből azonnal megkezdhette a szervező munkát. Károlyi döntését nyílván az is inspirálta, hogy képesnek érezhette magát e hatalmas feladat elvégzésére, hisz ő is szolgált néhány évet a huszárságnál, illetve már ez év nyarán is, mint a Fót és környéke nemzetőrzászlóalj parancsnoka részt vett a délvidéki harcokban.

Nyáry a felajánlást közölte Kossuth Lajossal, aki ezért november 12-én köszönő levelet írt Károlyinak. Ebben felkérte, hogy ezredesként vezesse az ezred szervezését, továbbá közölte, hogy már intézkedett a pénzügyminiszternek az összeg kiutalására. Kossuth ugyanekkor felszólította a hadügyminisztert is hogy a felállítandó ezred számára gondoskodjon tisztekről. Károlyi valószínűleg szóbeli ígéretet kaphatott arra is, hogy ajánlásait a tiszti kinevezéseknél figyelembe veszik, erre utal azon utasítás, miszerint “az ajánlott tisztek kinevezését (t.i. a hadügyminiszter) tegye meg”.²

Károlyi gróf november 13-án válaszolt Kossuthnak, melyben a következőket írta: “szerencsésnek vallom magamat, hogy kedves hazámnak, melynek függetlenségéért ha kell életemet s mindenemet föláldozni kész vagyok, hasznos szolgálatot tenni bő alkalmam leened”.³

Az ajánlat megtétele után a gróf azonnal megkezdte az érdemi munkát. Mivel egyedül e hatalmas munkát nem irányíthatta, egy bizottságot jelölt ki, amely először kidolgozta azon fontos alapelveket, melyek a lehetővé tették a szerezés gyors és eredményes végrehajtását.

A személyi állomány biztosítása

A megoldandó feladatok közül legfontosabbnak a személyi állomány biztosítása tűnt. Ebben az időszakban a lelkesedés már korántsem volt oly nagy a katonáskodás iránt, mint az első hónapokban, így érvényesíteni kellett a katonaállítási törvényből fakadó előírásokat. E szerint a törvényhatóságoknak minden 127 lakos után két fő újoncot kellett kiállítani. Az önként jelentkezők létszámát úgy egészítették ki, hogy az egyes városokban, falvakban a katonának alkalmas egyének közül sorshúzással eldöntötték kinek kell elmennie, ez esetben huszárnak. Az egyes helységekre kirótt létszámot a ez esetben az ezredet szervező bizottság határozta meg. E módszerrel azonban kevéssé akartak élni, ezért igyekeztek csábítóvá tenni a jelentkezés feltételeit. Iránymutatásuk alapján Csányi János, kecskeméti főbíró november 8-án adta ki az első felhívást. Ebben a lóval jelentkezőnek 300 forintot ígértek a lóért cserébe, a ló nélkül jelentkezőnek pedig ugyanennyit kaptak ló vásárlásra. Ez mindenképpen rendkívül kedvező ár volt, hisz ebben az időben 100-120 forint körül mozgott egy ló ára. Ehhez járult még azon ígéret is, hogy a háború végén mindenki megtarthatja a lovát. Az összeget talán az tette reálissá, hogy az öltözetről, felszerelésről mindenkinek magának kellett gondoskodnia egy meghatározott minta alapján. A szegények ellátását adakozásból kívánták megoldani.⁴ Csábító ajánlat volt az is, hogy aki akar, a háború után rendfokozata megtartásával tovább szolgálhat a “rendes hadseregnél”. Ez mutatja azt is, hogy az ezredet csupán a háború idejére tervezték felállítani. Ígértek továbbá a hadseregével megegyező fizetést, illetve a rokkantaknak állami nyugdíjat.

Az első elképzelés azonban nem volt se a törvényekkel, sem a lehetőségekkel egyező, ezért a november 17-én Cegléden kiadott újabb felhívás már lényegesen óvatosabban, visszafogottabban fogalmazott. Mivel ez maradt a továbbiakban is a meghatározó ennek közlését fontosnak tartjuk:

“A Pest Megyei huszár ezred alakításával megbízott választmányoknak kiadott utasítás

1-ör Az önkéntesen beálló háború végéig szolgál, ha azonban illyetén önkéntesekből a szükségelt újoncok száma ki nem telnék, az ország törvénye értelmében megtett összeírás szerint sorshúzás útján fog a kellő szám kiállítani, ezen újoncok négy évig kötelesek katonáskodni.

2-or Akik az ezredbe állanak, és magok gondoskodnak lóról, a ló háború végével sajátjok marad; megjegyeztetvén, hogy a ló árát meghaladó pénzösszeg, a felszerelésre lesz fordítandó, és ez egy külön pénztárba jő, a ló azonban 120 pft-nál drágább ne legyen, – miután pedig tapasztaltatott, hogy kiváltképpen a nagyobb közösségek, önkéntes adakozás útján hazafiúi lelkesedésből a szegényebb sorsúak felszereléséhez járulni ajánlkoztak, ezen adományok és a fent érintett pénztárba tétetvén s felszerelésre fognak fordíttatni, – azon újoncok azonban kik magok számára sem kerítettek, s kiknek e szerént a bizottmány, vagy az ezred alakító választmány által szerzett lovak fognak kiadatni, ezen lovak háború végével az álladalom tulajdonai lesznek, – úgy azon legények lovai is, kik sorshúzás útján állíttattak, s kik e szerin katonáskodni kötelesek, az álladalom sajátjai maradnak.

3-or A felszerelés a ló árának 120 pft-ig értett feleslegéből s hazafiúi ajánlatokból keletkezett pénzen, s ha ebből nem telnék, szinte az álladalom költségén fog eszközöltetni.

4-er A kellő csín, s egyenlőség tekintetéből az összes legénység felszereléséről, egy e végre kinevezendő bizottmány gondoskodik, s így ha találkoznék, ki magát saját költségin felszerelni óhajtaná, ezt csak a bizottmány beleegyezésével, s a meghatározott mintához alkalmazkodva tehetendi.

5-ör Addig, még a kellő számmal megalakult első hadosztály⁵ (divisio) tökéletesen el nem készülend, a másik hadosztály nem fog alakítattni, ehhez képest addig, még az újoncok száma a 400-at meg nem üti, mindnyájan N. Kátára⁶ , mint a hadosztályok alakítási helyére fognak szállásoltatni, az ez után beállott egyének a 400 számig szinte Nagy Kátára küldetnek oly formán, hogy a N. Kátán már megalakult, s helyéből kimozdított hadosztályt ugyanott a másik alakulásban lévő hadosztály fogja felváltani, és így tovább míg a 4 hadosztály, vagyis az egész ezred meg nem alakuland.

Czegléden November 17-én 1848

Pestmegyei főispán és huszárezredes

Gr. Károlyi István”⁷

Mint látszik tehát csak az tarthatta mega lovát, aki a sajátját hozta, a többi az állam tulajdona maradt. Ebből persze lett is később probléma, hisz többen az első feltétel mellett álltak be, a hazafiúi lelkesedés mellett így akarván lovat szerezni. Az újabb felhívást követően, a nagykőrösi felszerelő bizottmány jelentette is, hogy ebből probléma lehet, de orvosolni ezt már aligha lehetett.⁸

Az ezred szervezéséről szóló híradás megjelent a Közlöny 158. számában. Ezt követően sorra érkeztek Károlyihoz a jelentkező, illetve az ajánló levelek elsősorban az ezred tisztikarába.

A szervezés első gyakorlati lépéseit Károlyi saját birtokain, Fóton, Palotán tette meg, majd egy Pest megyei körutat tartott, mely során november 7-én Ceglédet, 8-án Nagyköröst, majd még azon a napon Kecskemétet kereste fel.

Kecskemétre érkezését már megelőzte Nyári Pál levele, aki Pest megyei alispán is volt, ebben felszólította a várost, hogy támogassa Károlyit a szervező munkában. Ezt a város közgyűlése november 7-én el is határozta és a gróf ünnepélyes fogadására a gyalogos és lovas nemzetőrséget felsorakoztatását rendelte el.⁹ Másnap nagy külsőségek között megtartott népgyűlés várta a főispánt, ahol “az általa alakítandó lovas ezredbe lépni kívánók részére zsinórmértékül szolgálható feltételeket ugyanazon a napon kihirdette …”.¹⁰ Ezt követően, a Károlyi által elmondottak alapján Csányi főbírói másnapra írásban is kinyomtatta a felhívást.

A népgyűlésen már többen jelentkeztek az alakuló ezredbe, “magának az ezredes grófnak kezet adván”. Elsősorban a város értelmiségi rétege érezte igazán neki valónak a huszárszolgálatot, különösen amikor Károlyi a tiszti kinevezést is kilátásba helyezte. Mindenesetre a lovas katonáskodás feltétlenül népszerűbb volt ezen a vidéken, mint a gyalogsági. A hazáért pedig el kellett menni harcolni, ezt a közvélemény, a lakosság és persze a lányok is elvárták. Egyre furcsábban hatott egy egészséges fiatalember, aki ezekben az időkben polgári ruhában járt. “Ilyenek voltak Kecskemét lakosai, így ítélték meg az embert. Az nem volt ember s nem volt férfi, a ki gyáván féltette rongy életét, a kikerülte honfiúi kötelességét hűen teljesíteni”.¹¹

Az újoncok jelentkezésén kívül többen ajánlkoztak anyagi segítséggel is. Ezek összeírását a közgyűlés vállalta magára. A meginduló gyűjtés azt eredményezte, hogy a szegényebbek felszereléséről a város gondoskodhatott. Ló vásárlásra a gróf a jelentkezőknek azonnal 100 forintot adott. A nagy lelkesedés eredményeként az első két nap 292 önkéntes jelentkezett. Között a város tiszti főorvosa, Mándy Pál¹² és a csendbiztos, Varga József is.

A következő hetekben a nagyobb városokban felszerelő bizottmányokat állítottak fel, ahol fogadták a jelentkezőket és a lehetőségek függvényében ellátták őket a szükséges felszereléssel. A kezdeti lelkesedés azonban hamar alábbhagyott és a szervezés jelentősen lelassult. Volt olyan időszak, amikor 300 újonc 900 lónak viselte gondját.¹³ December végéig a tervezett létszámnak még a fele sem volt meg.

A ezred történetében külön fejezet a tisztikar megalakítása. Talán ez jelentette a legtöbb gondot. Az ellentmondás forrása az a Kossuth köszönő levelében is szereplő ígéret volt, miszerint a hadügyminisztérium Károlyi javaslatát figyelembe véve nevezi ki a tiszteket. Ezt Károlyi úgy értelmezte, hogy a miniszter csupán jóváhagyja az ő javaslatát, a miniszter viszont nem érezte korlátozva döntési szabadságát ezen kitételtől. Károlyi a tisztek kiválasztásánál elsősorban a megbízhatóságot részesítette előnyben, míg a minisztérium a szakmai ismereteket, a gyakorlati tapasztalatot. Mindenestre a tisztek listáját mindkét helyen összeállították.

Károlyi, mint egy igazi ezredtulajdonos bőségesen osztogatta az ígéreteket tiszti beosztásokra. Barátainak, rokonainak, ismerőseinek, lelkes, értelmes honpolgároknak is hadnagyi, főhadnagyi állást ígért. Ugyanakkor sokan itt vélték megtalálni a legalkalmasabb helyet a szolgálatra. Többen kérték át magukat a nemzetőrségtől, gyalogzászlóaljaktól, több-kevesebb tudással, vagy anélkül. Jellemző eseménynek lehetett tanúja a pesti Egyetem téri Károlyi palota, amikor egy novemberi este összegyűlt itt “az ifjúság színe-java osztálykülönbség nélkül”. A nagy terem kandallójánál Károlyi ült, előtte félkörben tisztjelöltjei, jórészt a társadalom felsőrétegeiből származó fiatalemberek, illetve néhány más ezredbeli tiszt, altiszt. “Gróf Károlyi István gyönyörrel legeltette végig szemeit a daliás csoporton, s meleg szavakban adott kifejezést azon reményének, hogy ily vezetés mellett ezrede bizonyára dicsőséget fog aratni. Mindenkihez volt néhány nyájas kérdése, s lelkesítő szava.”¹⁴ Ezeken a gyűléseken mindenesetre aligha derült ki, hogy ki képes megfelelni e tiszti rendfokozattal járó feladatoknak. Károlyi mindenestre a lehető legjobb szándékkal elkészítette felterjesztését a hadügyminisztérium számára:

Alezredes: Salamon Elek

Őrnagy: Pálinkás Samu, Szilassy György

Százados: Prónay István, Thuránszky István, gr. Ráday Pál, Szeiff Lajos, Vosztry Gyula, Varga József, Keszey István

Főhadnagy: Degré Alajos, Térey Károly ezred-segédtiszt, báró Vay László, Kiss Miklós, Gyenes Imre, báró Orczy Ferenc, Éder Jakab, báró Dőry Lajos, Fórián György, Kún László, Salamon József, Thassy-Becz Marcell, Apagyi József, báró Podmaniczky Frigyes, Vincze Ferenc, Pálinkás Gyula, Harsányi Pál.

Hadnagy: báró Rudnyányszky Iván, Breier Gusztáv, Kiss Mihály, Fazekas László, Beretvás Farkas, Báthory István, báró Schmertzing Tádé, Mészáros Béni, Jankovits János, báró Mansburg Sándor, Bánhidi István, Rosti István, Czuczor János Krascsenits Sándor, Szili Móric, Simay Lukács.¹⁵

Károlyi november 23-án terjesztette fel ajánlását. A kísérő levélben a következőket írta:”… felhívattam …, oly egyéneket ajánlani fel, kikről meggyőződve vagyok, hogy jó és rossz napokban egyaránt rendületlen hűséggel védelmezik istentelenül elárult hazánk szent ügyét …”. Főhadnagyot és hadnagyot a tervezett szakaszok számának megfelelően jelölt meg, viszont kapitányt csupán hetet, vagyis nem tudott minden század élére megfelelő személyt megnevezni. Károlyi előterjesztését – részben – Kossuth is támogatta, amikor még november 21-én Salamon Elek alezredessé, Pálinkás Samu őrnaggyá, Vosztry Gyula és Szeiff Lajos századossá történő kinevezése érdekében írt a hadügyminiszternek.¹⁶

A minisztérium az ajánlást figyelembe véve, de nem egészen ahhoz tartva magát kinevezte az ezred tisztjeit. Erről Károlyit sem tájékoztatták időben, csupán találgatások útján értesül arról, hogy a felterjesztett névsorba jelentős változások történtek. November 28-án levelet fogalmazott, melyben tájékoztatást kért az OHB-től.¹⁷ A következő napon további felterjesztéseket küldött a minisztériumba, melyben némi módosítást tett az előzőekhez képest és további öt főhadnagyot és két hadnagyot jelölt meg. Mindez azonban már alig változtatott a helyzeten. A kinevezések zöme, november 30-án a Közlönyben megjelent.¹⁸

Százados: Litsken Lajos huszárszázados, Prónay István honvéd százados, gróf Ráday Pál huszárszázados, Georg von Amsberg huszárfőhadnagy, Anton Andreae huszárfőhadnagy, Szeiff Lajos nyugalmazott főhadnagy, Vosztry Gyula huszárfőhadnagy, Thuránszky István honvédszázados.

Főhadnagy: Komáromy György honvédfőhadnagy, Szunyogh Albert honvédfőhadnagy, Thassy-Becz Marcell honvédfőhadnagy, Térey Károly nemzetőr főhadnagy, ezred segédtiszt, Degré Alajos önkéntes, Kiss Miklós honvéd hadnagy, báró Podmaniczky Frigyes önkéntes, Apagyi József huszár őrmester, Vincze Ferenc huszár őrmester, Pálinkás Gyula huszár hadnagy

Hadnagy: Breyer Gusztáv, Kiss Mihály, Fazekas László, Beretvás Farkas, Mészáros Benő, Jankovics János huszár őrmester, Fülöp József huszár őrmester, Seiber Antal huszár őrmester, Sóváry Miklós nyugalmazott huszár tizedes, Timon Bertealan nyugalmazott huszár őrmester, Parlovszky Vilmos huszár őrmester, Müller János, huszár őrmester, Rudnyánszky Iván, Beretvás Gergely, gróf Almásy Dénes számfeletti.

A Közlöny ugyanezen számában külön jelentek meg – immár változatlanul – azon kinevezések, melyeket Károlyi november 29-én terjesztett fel

Főhadnagy: Vargy József, Patay György huszár hadnagy, báró Deőry Lajos, báró Schmetzing Tádé, Simay Lukács

Hadnagy: Gyenes Imre, Szily Móric¹⁹

Az ezred törzstisztjeinek kinevezése a következő napon jelent meg a Közlöny hasábjain.²⁰

Ezredes: gróf Károlyi István

Alezredes: Gosztonyi Imre huszár őrnagy

Őrnagy: Salamon Elek nyugalmazott dzsidás főhadnagy, Pálinkás Samu huszár százados, Szilassy György számfeletti.

A kinevezések Nagykátán, a legénység soraiban óriási felháborodást, sőt botrányt keltettek. Különösen azok léptek fel indulatosan, akiknek Károlyi tiszti rendfokozatot és beosztást ígért, de nem kapták meg. Az ő bujtogatásuk is hozzájárult ahhoz, hogy a legénység szinte fellázadt új tisztjei ellen. Több legény Szilassy őrnagyot, Thuránszky és Ráday századost “lóháton mintegy űzőbe vette, s csak a most nevezettek éberségének tulajdonítható, hogy a dolgoknak komolyabb következménye nem lett”. A rendet, a nagykátai osztály parancsnoka, Pálinkás őrnagy nem tudta fenntartani, sok újonc egyszerűen fogta magát és haza lovagolt. A helyzetet súlyosbította, hogy ezt ezred lovain vagyis “az álladalomtól nyert” lovakon tették. Károlyi az ügyben azonnal intézkedett és hadbíró kiküldését kérte a minisztériumtól.²¹

A legénység kifogása az új tisztjeikkel szemben nem csak az volt, hogy szerették volna eddigi parancsnokaikat megtartani hanem az is, hogy közülük többen nem tudtak magyarul. De “idegennek tartottak mind azokat, a kik nem kecskemétiek vagy kőrösiek”.²² Szinte nyílt lázadás tört ki a kinevezéseket követő napon, amikor az ezred állományának le kellett tennie az esküt. “Tíz órára lettünk kirendelve, de ekkor már nagyban folyt a lázítás. Azon nehány száz legénység, mely Kecskemétről jött, három-négy részben megtagadta az esküt”. A helyzetet végül Pálinkás őrnagy oldotta meg, aki közölte, hogy az önkénteseknek nem kell letenni az esküt, viszont akkor azonnal életbe lép a katonaállítási törvény megfelelő előírása és besorozzák őket három évre. Mivel az önkénteseknek csak a háború végéig kellett szolgálni, így nyilvánvalóvá vált, hogy érdemesebb letenni az esküt.

A kialakult feszültség enyhítésére Károlyi újabb kísérletett tett, amikor módosítást kért a tiszti állományon. Kérte Andreae százados áthelyezését és helyette, Czigler György huszár főhadnagy kinevezését. Ezt a minisztérium teljesítette, viszont nem helyezték át Pálinkás őrnagyot, amit Károlyi szintén indítványozott. Az őrnagyra nagyon megharagudott a botrány miatt.²³ A nagykátai osztály élén viszont változás történt, ezt a beosztást Litsken Lajos százados vette át.

Decemberben az ezredhez került még kapitányi kinevezéssel egy időben Posch Márton huszár főhadnagy és hadnagyi rendfokozatba Schauer Adolf huszár őrmester.²⁴ Ezzel nagyjából kialakult az tiszti állomány. Az ezrednél helyre állt a rend, a kedélyek megnyugodtak. Nagykátán folyt egy osztály felkészítése, újabb századok pedig Pest megye különböző településein szállásoltak.

Az ezred felszerelése

Az ezred felszerelése korántsem volt egyszerűbb feladat, mint a személyi állomány biztosítása. A fegyverzet beszerzésével Károlyinak nem kellett foglalkoznia, mert azt a hadügyminisztérium felfegyverzési osztályán keresztül kellett az ezrednek megkapnia, de emellett a ruházat, a felszerelés, a lószerszám beszerzése rá, illetve tisztjeire maradt. És természetszerűleg a lovak vásárlása is, ami hatalmas, de megoldható feladatnak bizonyult. Az ezred felszerelését elsősorban a Károlyi által felajánlott 250.000 pft-ból fedezték, de emellett szükség volt további adakozásokra is. Az így befolyó adományokat az egyes településen kijelölt felszerelő bizottságok gyűjtötték.

Az úrbéri kárpótlás összegének kifizetése előtt, november 17-én már elkészült a költségvetés, a 250.000 pft elosztása.²⁵ Ennek összeállítását már óriási munka előzhette meg, hisz tételesen elosztották a pénzt, az egyes tisztek, városok, kereskedők, mesterek között. A legnagyobb tétel természetesen a ló vásárlás volt, erre 101.715 pft-t kívántak fordítani. Kecskemét városa ebből 15.805 pft-t kapott. Ezenkívül a költségvetés tartalmazott megrendeléseket sapka, csákó, nadrág, köpeny, mente, zubbony, csizma készítésre, zsinór, gombok, kardbojt, különböző zsákok, tarisznya, pokróc, nyeregbunda, nyakravaló, sarkantyú, kefék, vakarókések és egyéb felszerelési eszközök, tárgyak beszerzését. Szerepelt a négy zászló költsége is, darabonként 60 pft-ért, illetve a trombitákra fordítandó összeg is.

Térey Károly főhadnagy Károlyi segédtisztje közben tudakozódott az Óbudai Ruházati Bizottmánynál is a beszerzési lehetőségek iránt. E bizottmány feladata volt az egyes újonnan alakuló csapatok felszerelése, illetve a ruházat, felszerelés pótlása. Térey megtudta, hogy a bizottmány tud biztosítani 1636 darab teljes lószerszámzatot, ugyanennyi pisztolytáskát, kardszíjat, sarkantyút, “veres magyar nadrágot, német fehér lovas köpenyt” és 100 darab bográcsot.

Az előkészítő munkák tehát biztatóak voltak és november 15-e és december 6-a között öt részletben a pénzügyminisztérium is kifizette a 250.000 pft-t.²⁶

Megváltozott a kezdeti elképzeléshez képest, az ezred öltözete is. Csányi főbíró kiáltványában még a következő változat szerepelt: “áll az egy magossas fekete báránybőr süvegből veres tollal, setétkék újjas felöltő, mellyet a’ most szokásban lévő újjasból kevés pótlékkal ki lehet állítani, veres zsinórral, és fekete bárányprémmel, téli bélésre, szürke nadrág, bőrrel borítva”. Mivel novemberre már elkezdték kialakítani az egységes honvédsereget, a Károlyi-ezrednek is olyan ruházattal kellett rendelkezni, mint a többinek. Ezektől csak színeiben térhetett el. E szerint:

“A Pest megyei Huszárezred egyenruhája

Csákó Szürke nemez, nemzeti rózsával, vörös vitézkötéssel és egy szál vörös tollal

Tiszteknél a rózsa vörös arannyal keverve és benne Magyarország címere

Felső öltöny Sötét kék, vörös zsinórral a legénységnek fekete prémre, a tiszteknek szürke prémre

Gomb a legénységnek vörös, a tiszteknek vörös arannyal keverve

Nadrág Szürke bőrös lovagló nadrág, vörös zsinórral, tiszteknél hasonló nadrág. A főtiszteknél az ünnepélyes nadrágon a veres zsinór mellé két arany sújtás. Törzstiszteknél a nadrágon vörös zsinór, két széléről keskeny aranypaszomány és annak két oldalán arany sújtás

Zsabrák Vörös. A főtiszteknél: M.o. arannyal hímzett címerével, a szegély vékony arany sújtás.

Kardszíj Főtiszteknél, mint a honvédeké

Köpönyeg Fehér kerek köpönyeg, gallér nélkül, vörös hajtókával

Kardbojt arany

Két szőrtarisznya, egy vörös zsák”²⁷

A beszerzések, a felszerelés kezdeti lendülete azonban hamar alább hagyott. Ez természetesen nem Károlyi vagy környezete hibájából következett be, hanem az ország viszonyai, a feltételek hiánya nem tett lehetővé többet. November december hónapban szinte az egész ország a hadsereg érdekében tevékenykedett. Soha nem látott hadsereg szervezés folyt, sorban álltak fel a honvédzászlóaljak, a tüzérütegek és a huszárezredek. Ez utóbbiak sorába, kissé megkésve lépett a Károlyi-huszárezred, így a huszárkészleteket már felhasználták, a mesterek már a korábbi megrendeléseken dolgoztak, alig lehetett beszerzéseket realizálni. Különösen kevés segítséget kapott Károlyi – a korábbi ígéretek ellenére – az Óbudai Ruházati Bizottmánytól, amit sérelmesnek is talált. Egy fejléc, dátum és aláírás nélküli fogalmazványában – valamikor december elején – keserűen panaszkodik emiatt az OHB-nak. Ebben leírta, hogy a Ruházati Bizottmánytól az ígéretek ellenére csupán nyergeket kapott. Mesterek nem kötnek vele szerződést, mert azok vagy a bizottmánnyal, vagy a Hunyadi-, Lehel-, Bocskay-huszárezred valamelyikével állnak szállítási szerződésben. Ezek teljesítéséig nem vállalnak újabb munkát. Mindezen nehézségek rendkívüli módon késleltették a felszerelést. “Hazámat mondhatlanul szeretem és szívvéremen vásárolnám meg a lehetőséget, hogy hazámfiait az ellenséges hadak ellen vezéreljem. Fel fogom tudni fogni a közel veszély nagyságát, de én is ember vagyok, s midőn az Óbudai Ruhabizottmánytól lehetőségig felsegélt Hunyadi Csapatnak közel félévre, a Lehel Csapatnak pedig 4 hónapra volt szükségük, hogy egy részük ellenség előtt álljon nekem ki mindent magam teremték elő, egy hó, s néhány nap alatt teljes lehetetlenség volt oda vinnem a dolgot, hogy csak egy osztályt is megindíthassak. Csodát nem mívelhetek. Annyit mondhatok miszerint már a lovak nagy része általam bevásároltattak, a szükséges anyagokat nagy nehezen, és bizony igen drágán, mert másképp nem lehetett, beszereztem, ha Isten életet ád, Január hó végével a 2. osztályt, Február hó folyamán pedig a még hátralévő két osztályt az ellenség elé vezetni szerencsés leszek.”²⁸

Károlyi optimizmusát azonban a kialakuló helyzet nem támasztotta alá, a következő hónapok újabb nehézségeket hoztak.

A huszárezred osztályai a harctéren
1848 decemberére megszűnt a a magyar hadseregre jellemző sokszínűség. Megindult egy egységes honvédsereg kialakítása. Az udvarral történt teljes szakítás után nem volt értelme tovább rejteni a hadsereg szervezési munkát. Az Országos Nemzetőrségi Haditanács beolvadt a hadügyminisztériumba, a nemzetőr, önkéntes, népfelkelő és más csapatok pedig vagy feloszlottak, vagy átalakultak honvéd kötelékké. A lovasságnak is egységes képet kellett mutatni, ezért az újonnan alakult huszárezredeket is besorolták a többi közé. A Pest megyei huszárezredből 16. huszárezred. Az ezred szervezés alatt lévő századai Nagykátán és Pest megye különböző településein állomásoztak, amikor december közepén megindult az osztrák általános támadás, a téli hadjárat. A fiatal magyar sereg a túlerőben lévő és nagyobb harcértékkel rendelkező ellenfél csapásai elöl kitért és rendben visszavonulva az évvégéig kiürítette a Dunántúl. A Pesthez közeledő cs.kir. csapatok visszavonulásra késztették a Károlyi-huszerezredet is, mely a Répásy Mihány tábornok parancsnoksága alatt, a tartalék csapatokkal együtt a Tiszántúlra vonult. Az ezred számára Körösladányt jelölték ki. Itt folyt tovább a szervezési munka. Újabb változások történtek a tisztikarban, melyek közül a legjelentősebb az ezredparancsnok személyének megváltozása volt. Károlyit betegsége megakadályozta abban, hogy december végén a közelgő cs.kir csapatok elől elhagyja a fővárost. Alfréd zu Winndisch-Grätz tábornagy bevonulása után sokáig úgy tűnt, hogy a szabadságharcban eddig betöltött szerepéért nem éri bántódás, de február8-án mégis felszólították, hogy igazolja magát. Ez azonban nem járt sikerrel, így 1849. április 3-án letartoztatták és a Helytartótanács épületében, Batthyány Lajossal együtt fogva tartották. Károlyi sorsa végleg elszakadt az ezredétől, hisz ezután már fogva tartották, majd várfogságra ítélték, ahonnan csak 1850 nyarán szabadult. Az ezrednél nehéz volt megoldani Károlyi pótlását, tekintélye mindenképpen hiányzott. Először Salamon Elek őrnagy intézte az ezred ügyeit, ő vezette a levonulást Körösladányba. Február elején kinevezték az ezredhez osztályparancsnokká Rohonczy Lipót alezredest, aki huszonhat évet szolgált a könnyűlovasságnál. Annak ellenére, hogy hivatalosan csak májusban nevezték ki ezredparancsnokká, ettől kezdve ő irányítja a szervező munkát és a kiképzést. Február végére egy osztály, a 2. őrnagyi osztály felkészülése befejeződött és Litsken Lajos őrnagy vezetésével elindultak új állomáshelyükre, Józef Bem altábornagy erdélyi táborába. Az egyik századot Schmertzing Tádé főhadnagy, a másikat Thuránszky István százados vezette. Az osztály Bem győztes hadjáratának utolsó, befejező időszakában ért Erdélybe. Az osztályt nem hagyták egy kötelékben, hanem megosztva alkalmazták. Az egyik századot beosztották abba a hadosztályba, mely április közepén Bem vezetésével a Bánság megtisztítására indult. Egyébként Bem egyik parancsőr tisztje volt az a Térey Lajos, aki korábban Károlyi segédtisztjeként szolgált. A század – 160 fővel – a 87. honvédzászlóalj századaival Tolnay Gábor őrnagy parancsnoksága alatt állt. Május első napjaiban Versecre vezényelték a különítményt.29 Néhány nappal később Pancsovára vonult a század és megszálló feladatokat látott el.30 A Károlyi-huszárok a későbbiekben is a bánságinak nevezett hadosztály állományában maradtak, ennek kötelékében harcoltak a szabadságharc végéig. A másik, kisebb század a gyulafehérvári ostromsereghez került, Schmezing százados parancsnoksága alatt. A két század összesített létszáma július 20-án 226 fő, ebből a gyulafehérvárié 93.31 A szervezés alatt álló következő osztályok időközben Békésre települtek át. Mivel Gosztonyi alezredes jelentkezett a Pestre bevonuló cs.kir. csapatoknál Salamon őrnagyot léptették elő alezredessé, míg az 1. őrnagyi osztály parancsnoka Máriássy József lett. Az ezredesi és alezredesi osztály április végére érte el a felszerelésének és kiképzésének azt a szintjét, amikor az alkalmazásával már számolni lehetett. Legnehezebben fegyverhez jutottak az osztályok, de Rohonczynak végül Debrecenben sikerült ezt elérnie. Többször megszemlélték az ezredet, így Répásy tábornok a lovasság főszemlélője és Kiss Ernő főhadparancsnok is. A két osztályt először a délvidéki táborba, Perczel Mór tábornokhoz kívánták irányítani, majd megváltoztatva ezen elképzelést a Guyon Richárd vezette tartalékhadtest állományába sorolták be. Az osztályok huzamosabb ideig állomásoztak Kecskeméten. “A piros pünkösd napját is Kecskeméten ünnepeltük meg. A szokásos népünnepélyen, a város tölgyes erdejében tartani szokott majálison is nagy része a huszárságnak részt vett. Kedves vendégekül tekintettünk s ezt kiérdemelni is iparkodott minden huszár, hogy jó és szép hírneve mindenkorra megmaradjon.”32 Kecskemétről Nagykörösre települtek át az osztályok Itt várták be a budai vár elfoglalását, ami után Monorra,Vecsésre és Soroksárra települtek át. Az alezredesi osztály 1. százada a Debrecenből Pestre visszatérő kormány útját biztosította. A sikeres tavaszi hadjárat után az ország szinte teljes területéről sikerült a cs.kir. csapatokat kiszorítani. Mindenki tisztában volt azonban azzal, hogy még semmi nem dőlt el. Különösen azért, mert már köztudott volt, hogy Bécs megsegítésére jelentős orosz csapatok készülnek az ország megtámadására. Görgei Artúr tábornok, a magyar sereg fővezére és hadügyminiszter, ezért az osztrák csapatok elleni támadás felújítását sürgette. Az elkészült tervek értelmében első cél Pozsony elfoglalása volt, melynek végrehajtására magyar sereg a Duna bal partján a Vág Folyóig menetelt. E nagy seregmozgás az osztrák sereget is ezen a vidéken találta, így várhatóvá vált egy újabb nagy összecsapás. Ennek támogatására Görgei is közelebb vonta a tartalékokat. A 16. huszárezred két osztályát – egy június 16-án készült kimutatás szerint 666 fővel33– Tatára rendelték. Rohonczy ezredes az említett napon jelentette, hogy az alezredesi osztály és a törzs megérkezett a városba, az ezredesi osztály pedig Szöllősön és Bajon szállásolt.34 Innen rövidesen Aszódpusztára rendelték az osztályokat. Közben a fősereg megkezdte a támadását. Az első kísérlet nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, június 16-án a II. hadtest Zsigárdnál vereséget szenvedett. Görgei parancsot adott egy újabb támadás előkészítésére. Ezt a II. és III. hadtestnek kellett végrehajtania Zsigárd-Pered-Királyrév térségében, az I. hadtestnek, valamint a komáromi várőrséghez tartozó VIII. hadtest részeinek pedig biztosítania. Ez utóbbinak kettős feladata volt, egyrészt a Csallóközben egy tehermentesítő támadást kellett indítani, másrészt a támadó főcsoportosítás mögött a gutai hidat mindenáron biztosítani kellett. A június 20-án kialakuló peredi csatával egy időben a csallóközi Nyárasdnál is ütközet alakult ki a II. osztrák és a VIII. magyar hadtest részei között. Mindkét fél támadásra kapott parancsot így egy klasszikus találkozóharc alakult ki. Csorich tábornok, az osztrák hadtest parancsnokának vezetésével három oszlopban közeledett az ellenség, melynek soraiban két Civillart-dzsidásszázad és két Lichtenstein-svalizsérszázad haladt. A magyar fél részéről Klapka György tábornok parancsnoksága alatt, a megerősített Kosztolányi-hadosztály bizosította a gutai hidat. Klapka az ellenség felderítésére a Károlyi-huszárok egy századát küldte előre, melyet Nyárasd előtt heves tüzérségi tűz fogadott. Erre Klapka is megindította csapatait, két oszlopban és erős tartalékkal. A déli oszlopot Rohonczy ezredes vezetésével három huszárszázad és egy lovasüteg képezte. Az osztrákok Nyárasdnál megálltak, megszállták a falu szélét és az itt található kiserdőt. Klapka támadáshoz csoportosította csapatait és már elfoglalta a kiserdőt, amikor az osztrák lovasság támadásba ment át és a falut délről kerülő huszárszázadokra vetette magát. A “fiatal” huszárok nem állták ki a próbát és rövidesen úgy megfutottak, hogy még ütegüket is magára hagyták. Klapka azonnal egy újabb üteget rendelt előre, illetve egy század Hunyady-huszárt. Ez a kísérlet sikeresnek bizonyult, az osztrák lovasság megtorpant. Rohonczy közben óriási erőfeszítéssel rendezte a sorokat és újra előrerendelte századait, azonban ez a kísérlet sem volt sikeresebb. Az osztrák lovasság ismételt sikerét kihasználva a gyalogság is átment támadásba, mely általános visszavonulást eredményezett a magyar oldalon. Rohonczy még egyszer megpróbált támadni, de századai ez alkalommal is kudarcot vallottak. Klapka ekkor döntött az ütközet megszakítása mellett és a tartalékból előrerendelt két zászlóalj biztosítása mellett visszavonult a gutai híd védelmére.35 Az ezred vesszőfutásának azonban nem volt vége. ” … az éjjeli táborhelyen, ahol a Károlyi-huszárok kiállítattak, s hol a hadsereg élelmi szekerei voltak, lárma támad, hogy jön az ellenség, s anélkül, hogy valaki meg tudná mondani, miféle ellenség volt, mindenki szaladt, merre szaladni tudott … futás által hidászaink is megzavartattak, s magok kezdték a hidat felbontani, de csak hamar eszökre jöttek.”36 Klapka mindenesetre gyorsan “régi” huszárokat kért, a Károlyi-huszárok pedig gyorsan megkapták a “Kár, hogy huszár” csúfnevet. Perednél azonban ezen a napon kedvezőbben alakultak a dolgok és a felek készültek a másnapi folytatásra. Ehhez a Károlyi-huszárok két századát a II. hadtesthez rendelték.37 A csatára Podmaniczky főhadnagy a következőképpen emlékezett. “A jóvátétel órája azonban nyomban bekövetkezett, mert már másnapra a mi osztályunk Pered alá lett rendelve, ahol a balszárnyon nyervén elhelyezést, több óráig kemény ágyútűznek valánk kitéve, mely közben huszárjaink úgy álltak, mint a fal. Ezen ágyúzás alatt érkezett az actio színhelyére Görgey tábornok törzsével, s megfigyelvén az osztály magatartását, századomat rohamra vezényeltette velem az ellenséges üteg ellen. E roham fényesen sikerülvén, s mi az ellent Királyrévbe visszaszoríttatván, amikor Pelleleonisz hadnagyom annyira kitüntette magát, hogy az érdemkeresztet … nyerte el.”38 A csata azonban elveszett, az osztály egy másik huszárosztállyal már csak a visszavonulás fedezésében vehetett részt. A huszárok azonban ekkor is helytálltak. A sikertelen Vág-menti harcok után az osztrák csapatokat átcsoportosították Győr elé. Az itt álló VII. magyar hadtest ezért gyorsan megerősítésre szorult. Ennek a mértéke azonban meglehetősen csekélyre sikerült. A Károlyi-huszárok két osztály mellett Klapka két gyalogzászlóaljat és fél háromfontos üteget küldött. A Károlyiak futásának a híre hamar elterjedhetett a hadseregbe, mert Klapka a VII. hadtest parancsnokának Ernst Poeltenberg tábornoknak írt levelében hangsúlyozta, hogy a huszárok a peredi csata másnapján kiköszörülték a csorbát.39 A megerősítésre kijelölt huszárok Csicsóról június 26-án indultak, csónakokon átkeltek a Dunán és másnap beérkezetek Szabadhegyre. Poeltenberg a huszárokat először a tartalékhoz osztotta be, majd Kupa Hümér alezredes különítményébe azon feladattal, hogy vegyék fel az összeköttetést a Marcal vonalát fedező Kmety-hadosztállyal. Ez a vállalkozás azonban már elkésett, Szemerénél már az ellenségre bukkantak. A különítmény a túlerővel szemben példásan, harcolva vonult vissza. A fedezetet a huszárok látták el két ágyúval megerősítve. Segítségükkel menekült meg egy gyalogzászlóalj szorult helyzetéből.40
A visszavonulást követően a különítmény Ménfőnél a VII. hadtest harcrendjéhez csatlakozott, annak szárnyát képezve. A harc szinte azonnal megkezdődött, melynek során Rohonczy ezredes is oly súlyosan megsebesült, hogy el kellett hagynia osztályit. A parancsnokságot Salamon Elek vette át. A Károlyi-huszároknak ismét nem volt szerencséjük. Ismét egy dzsidásroham érte őket, melyet ismét nem álltak, ismét megfutottak.41 A győri ütközet persze nem miattuk veszett el, az óriási túlerejét az ellenség kiválóan érvényesítette. A magyar fősereg Komárom előterébe vonult vissza. A visszavonulás fedezésénél a Károlyi-huszárok jól harcoltak, június 30-án éjjel Görgei jelenlétében vertek vissza egy támadást.42 A magyar fősereg július 2-án és 11-én két nagy csatát vívott a cs.kir. csapatokkal, mely a hadjárat menetében nem hozott nagy változást. Mind két alkalommal a lovasság nagy részét összevonták, melyben természetszerűleg részt vett a két Károlyi-osztály. Ez alkalommal már nem panaszkodott rájuk senki, a többi ezredhez hasonlóan megállták a helyüket. Megállták a helyüket a rohamok és visszavonulások alkalmával és rendületlen megabiztossággal állták ki az ellenséges tüzet. A csaták után a hadsereg, a kormány döntése alapján megindult az Alföldre. A Károlyi osztályokat a III. hadtestbe osztották be, a Puchly János alezredes vezette lovashadosztályba. A visszavonulás csak Vácig tartott itt már orosz csapatokba ütközött a hadsereg. A III. hadtest július 15-én már harcolt az oroszok ellen és kiválóan megállta a helyét. A huszárok nevetve figyelték a nem túl jól lövő orosz tüzérséget. Nehezebb feladat jutott viszont két nappal később, amikor a visszavonulást kellett fedezni. Az egyik osztály feladata a tartalék lőszer kisérése volt,melyet kiválóan megoldott. A következő napot követő éjjelen szokatlan feladat jutott a huszároknak, ugyanis az I. hadtesthez tartozó Császár-huszárok megvadult lovait kellett összeszedniük. Már majdnem megint hírbe hozták őket. Az oroszokkal a csatatéren még egyszer találkoztak a huszárok, július 28-án Gesztelyen. “Vártuk, s illetőleg fogadván az ellenséget, 80 halottnak a csatatéren való hagyása után visszavertük. Vosztry Gyula egyik századával kitűnő rohamot intézett e napon az ellenség ellen, oly pretisióval, gyorsasággal s eréllyel végrehajtva, mintha a gyakorlótéren, Békésen vezényelte volna azt.”43 Ez volt az utolsó harca a Károlyi-huszárok ezen két osztályának. Augusztus 13-án Világosnál tették le a fegyvert. Az 1. őrnagyi osztály július közepére érte el azt az állapotot, hogy bevethető lehessen. Szükség is volt rá, hisz az Alföldön ekkor már mindenkire szükség volt az orosz támadás megállítására. Egy új hadsereg alakult. A Perczel Mór tábornok parancsnoksága alatt álló tartalék hadtest július 6-án egyesült az oroszok elöl visszavonult IX. hadtestttel, ehhez csatlakozott Knezić Károly tábornok és Kazinczy Lajos ezredes hadosztálya. Az így létrejött tiszai hadtestbe osztották be a Károlyi-osztályt is. A Wladislaw Tchórznicki alezredes vezette lovashadosztály 2. dandárába kerültek Radetzky- és Attila-huszárokkal együtt. Az osztály parancsnoka Máriássy József őrnagy volt és július 17-én 273 főt számlált.44 A hadsereg Nagykáta és Abony között helyezkedett el és figyelte a Görgei vezette hadsereg mozgását. A főcél a minél gyorsabb egyesülés volt. Közben folyamatosan figyelemmel kísérték az oroszokat is. Egy ilyen nagyobb szabású vállalkozás alkalmával, július 20-án Dessewffy Arisztid tizenhárom huszárszázaddal négy század lengyel ulánussal és tizenkét löveggel Nagykátáról Jászfényszaru felé indult. A különítmény már Tóalmásnál kozákokra akadt, akik azonnal visszavonultak és értesítették a közelben álló Tolsztoj tábornokot a magyar csapatmozgásról. A Turánál állomásozó Tolsztoj azonnal harcrendbe bontakoztatta hadosztályát. Bár Dessewffynek kerülnie kellett a nagyobb harcot mégis szétbontakoztatta csapatait és elvállalta a harcot. A huszárszázadok között ott volt a két Károlyi-század is Degré Alajos százados parancsnoksága alatt. Máriássy őrnagy nem vezethette századait, mert néhány nappal korábban lovasbaleset érte, hasonló történt Pósch századossal is. Az osztálynál tartózkodott Pálinkás őrnagy is, de ellen még mindig tartott – a szervezés kezdete óta – a bírósági eljárás, így beosztást nem kaphatott. A kialakult ütközetben a Károlyi-huszárok hősiesen viselkedtek. Az ütközet heves tüzérségi előkészítéssel kezdődött, melyet mindkét fél lovassága jól állt. Ezt követően Dessewffy elrendelte a rohamot. “Nemsokára rá nekünk s két osztály Bocskai-huszárnak rohamot kellett intézni az ellenséges jobbszárny ellen, mely hosszú vonal kozákokból állt. Már ügetésben haladtunk, mikor a kozákok kétfelé válva futásnak eredtek. Ekkor: rajta! rajta! vezényeltem, a legénység is látva a futó sereget, eget verő rajta! kiáltással vágott előre. Most láttuk, hogy a kozákság megfutamodása csak csel volt, mert mögötte mint kőfal állt egy világoskék egyenruhás ezred és dzsidások. Nem vettük észre, hogy e csel és túlerő láttára a Bocskai-huszárok megfordultak, részünkről már lovat és embert visszatartani lehetetlenség volt. Vakon belevágtunk…. Amint ráütöttünk az oroszokra, egy-két perc alatt be voltunk kerítve. Iszonyú küzdelem és mészárlás fejlődött ki; szabadulnunk semerre sem lehetett, mi volt más hátra, mint verekedni utolsó emberig, vagy megadni magunkat. Mi inkább akartunk meghalni.”45 A szorult helyzetből, melybe Dessewffy is jutott a lengyel dzsidások és egy huszárezred rohama mentette ki a Károlyi-osztályt. A veszteségek jelentősek voltak, szinte minden tiszt megsebesült, közte Degré is. A tiszai hadsereg ezután levonult Szegedhez, hogy megkezdje – Dembiński altábornagy parancsnoksága alatt – nem sok dicsőséget hozó hadjáratát. Az osztrák főerő támadása elől kitértek Szegednél, majd vereség következett Szőregnél, majd visszavonulás a parancsban megjelölt Arad helyett Temesvár felé. Az osztályt ekkor már a felépült Máriássy őrnagy vezette. A Temesvár felé haladó hadsereg utóvédjét huszár kötelékek képezték, köztük a Károlyiak. Ezen útközben Csatádnál érte az osztályt egy újabb nagy csapás, Pálinkás őrnagy augusztus 8-én hősi halált halt. Az utóvéd huszárszázadokat utolérte a Schimbsen lovasdandár, melyből heves ütközet alakult ki. Mindkét fél erősítéseket kapott, azonban az osztrákok jelentősebbet, így a honvéd csapatok 60-70 fő veszteséggel vonultak vissza. A huszárokra a következő napon még egy csapás várt. Az augusztus 9-i temesvári csatában döntő vereséget szenvedett a magyar sereg. A sereg jórészt felbomlott és aki nem esett fogságba, nem verték agyon román parasztok, az igyekezett minél gyorsabban hazajutni Kecskemétre és máshová. Az osztályokon kívül az ezred állományába tartozott még egy tartalék század, mely folyamatosan szervezte a toborzást, az újoncok felszerelését és kiképzését. Furcsa, de ez a kötelék működött legtovább, parancsnoka Szeiff Lajos százados még augusztus 10-én a lovasság főfelügyelőjének jelenti az aznapi létszámot.46 A 16. (Károlyi) huszárezred története talán nem túl dicső. Vannak bátrabb, több hősi eseményt felvonultató ezredek, ahol simábban ment a szervezés, nem futottak meg annyiszor, nem volt oly sok probléma. Ettől függetlenül ez az ezred is hozzátartozik a ahhoz, amit dicső szabadságharcnak nevezünk. Ebben az ezredben sem volt mindenki bátor és vakmerő, ebben is szerették volna túlélni a háborút, de mégis ott maradtak, végig szenvedték, és ha csak egy ló miatt is jelentkeztek, a bajtársakért, a hazáért kitartottak, amíg lehetett.