A 30. zászlóalj története

Dr. Ágoston Sándor: A hazáért és a szabadságért – előre! gyomaiak és endrődiek a dicsőséges 1848-49-es szabadságharcban Gyomaendrőd,2005.. 201-210.o.

Fegyvertársként a Bácskai -hadtestben a Délvidéken

1848. december végén, ’49 január elején kritikus helyzet alakult ki a felső- magyarországi hadszíntereken. Windisch-Grätz seregei bevonultak Budára, Pestre, ugyanakkor a Felvidéken, az ország északi határszélei mentén is jelentős osztrák erők jelentek meg. Félő volt, hogy ezen osztrák katonai erők a Tisza vonalában egyesülve, Debrecen irányában szándékoznak majd előretörni. A vesztett móri ütközet után 1848. december 31-én a Hadügyminisztérium haditervet dolgozott ki, az ország belsejébe betörő osztrák csapatok visszaszorítására. A kialakult „vészhelyzetben” az 1849. január 2-án Pesten összeülő haditanács elfogadott tervében – több más fontos intézkedés mellett szerepelt1 : „A fővárost harc nélkül fel kell adni. Meg kell kezdeni a magyar hadseregnek a Felső- és a Közép-Tiszánál történő összpontosítását. Ennek értelmében ki kell üríteni a Bácskát és a Bánságot, s csupán egy gyenge hadtestnyi erőt kell hagyni Szeged és Szabadka térségében. A Bánság feladása után a Maros vonalát kell tartani, ez az aradi ostromsereg feladata lesz. Az összpontosítandó hadsereg hátát biztosítandó, meg kell tisztítani Erdélyt.”1Az 1849. január 16-i hadparancsnak alapján a gr. Vécsey Károly tábornok vezette bácskai hadtest másnap, január 17-én megkezdte az elvonulást Szeged irányába. Vécsey felvonulóban Szegeden 2 zászlóalj honvéderőt, 1 lovasszázadot és 2 tüzérüteget adott át Hadik Ágoston ezredes, a 4. sz. hadmegyei főparancsnok részére.

A bánsági hadtest Damjanich tábornok vezetésével csak január 19-én kezdte a Bánság elhagyását. A hadtest azonban nem közvetlenül Szegednek vette az irányt, mert olyan parancsot vett, hogy felvonulóban nyújtson segítséget Gaál tábornok aradi ostromseregének, és egyesült erővel foglalják el a várat. Ezt követően pedig a Tiszához volt a parancs, hogy ott gr.Vécsey tábornok csapataival egyesülve az előretörő osztrák csapatokat visszaszorítsák.

A magyar csapatok által feladott bácskai, bánsági területekre, a Dunától – Temesvárig osztrák-szerb csapatok törtek be. A szerbek, a nagy nemzeti álmukat, a „Vojvodiná”-t akarták megvalósítani, melyre az osztrákok nem voltak kicsinyesek ígéretet tenni. A siker érdekében a szerbek minden katonai erőt mozgósítottak. A február 1-jén Zentára törő szerb felkelők több száz magyar nemzetiségű lakost gyilkoltak meg. Február 9-én, a Szegedtől néhány kilométerre délre fekvő Szőreget támadták, s miután azt elfoglalták, 11-én már Új-Szeged következett. Innen Hadik ezredes csapatai 12-én kiverték a szerbeket, és Szőreget is felszabadították. Szenttamás szerb védői megszállták Zombort, február 14-én pedig Eszék magyar védői is letették a fegyvert az osztrák-horvát csapatok előtt. Február közepére a Hadik ezredes vezette IV. Szeged-Szabadkai -hadtest állománya mintegy 5.000 fő sorkatonából, közel 8.000 önkéntesből és nemzetőrből állott. Az így felálló és megerősödő délvidéki magyar haderő bátrabban állhatott ellent az ismétlődő szerb betöréseknek. A szerbek 1849. február 16-i horgosi veresége után Szeged térsége közel 2 hetes nyugalomba jutott.

Az 1849. február közepi eszéki sikert követően az osztrák-szerb csapatok március elején már Pétervárad erősségét vették zár alá. A osztrák-szerb körülzárás nem maradt válasz nélkül. Az OHB felmérte Pétervárad szerepét és fontosságát a délvidéki hadszintéren, s ennek érdekében intézkedett a vár felmentésére. A haditerv az volt, hogy Szegedről Pétervárad irányában az osztrák-szerb erőket visszaverve a magyar csapatok szabadítsák fel a Délvidéket. A március eleji közép-tiszai magyar győzelmek, az osztrák hadvezetés tétova belső-magyarországi hadműveletei lehetőséget nyújtottak bizonyos délvidéki katonai kezdeményezésre, ellentámadásra. Ennek a feladatnak a végrehajtására, Kossuth javaslatára az OHB Perczel Mór tábornokot nevezte ki . Perczel 1849. március 15-én Szegeden vette át a hadtestparancsnokságot Hadik Ágoston ezredestől2.

Perczel Mór tábornok, a IV. bácskai hadtest parancsnoka, a kapott támadó hadművelethez, a rendelkezésére álló egységek kiegészítésére segédcsapatokat kért. A Hadügyminisztérium gr.Vécsey tábornok aradi ostromseregéből a Kölgey Ferenc őrnagy vezette, Békés vármegyeiekből szervezett 30. honvédzászlóaljat, az Okolicsányi István őrnagy parancsnoksága alá tartozó Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóaljat és a Móricz Károly őrnagy vezényelte Hunyadi huszárosztályt engedte át3. A bácskai hadszíntérre irányított 30. zászlóaljban több mint száz gyomai honvéd, a gyalogszabadcsapat- zászlóaljban pedig 64 gyomai és 55 endrődi fegyveres volt található. Az egységek 1849. március 21-én indultak el Szeged felé.

Munkámban szeretném röviden ismertetni, bemutatni a IV. hadtest kötelékében a Délvidéken harcoló Békés vármegyei 30. honvédzászlóalj, és a vármegye kötelékében felállított gyalogszabadcsapat-zászlóalj, közöttük a gyomai és az endrődi harcosok bátor helytállását. Történészek nagy szeretettel emlékeznek meg az 1849. évi tavaszi hadjáratról, mely valóban a magyar szabadságharc egyik legdicsőségesebb időszaka volt. Úgy vélem, hogy az 1849.évi délvidéki hadiesemények, az itt lezajlott csaták nagyban hozzájárultak szabadságharcunk sikeréhez. De lássuk a Békés vármegyei 30. honvédzászlóalj és gyalogszabadcsapat-zászlóalj bátor, hősies részvételét, helytállását itt a délvidéki mellékhadszíntéren.

1849. március 21-én az Aradról Szeged térségébe felvezényelt 30. honvédzászlóalj a Forget-dandár kötelékében tevékenyen bekapcsolódott a március 22-23. között győzelemmel végződő szőreg-szentiványi csatába.

Perczel egységei 1849. március 24-én Csantavérnél egyesültek. A magyar csapatok ellenállás nélkül foglalták vissza Óverbászt, majd a Ferenc- csatorna osztrák-szerb véderejét menetből leküzdve vonultak be Kiskérre. Perczel nem késlekedett. Tudta, hogy a visszavonuló osztrák-szerb erőket most meg lehet törni, ki lehet szorítani a térségből. 2 honvédzászlóaljjal, 2 huszárszázaddal és 1 tüzérüteggel Péterváradra ment4, ahol a körülzárt magyar erőd ünnepelte a felmentő Perczel tábornokot és csapatait..

A 30. honvédzászlóalj 1849. április 1-jén már ott van Kula bevételénél, és győzedelmesen indult tovább a rácok által megszállt Szenttamás felé.

Április 2-án Perczel tábornok Kiskérről indulva egy huszárszázad fedezetében terepszemlét tartott Szenttamás alatt. Perczel haditerve az volt: Szenttamást két oldalról támadva foglalja el. A Verbász felőli úgynevezett „száraz oldalon” Gál László alezredes vezetése alatt az 5.zlj., a 8.zlj., a Wasa zlj. és a 30. zlj.5 támadott2 ágyúüteg fedezete alatt, míg a fő támadási irányban – Kiskér felől – Perczel Miklós alezredes vezényletével a szegedi önkéntesek, a 7.zlj. és a Turszky -ezredbeli zlj. indult rohamra. A „verbászi oldal” harcfeladata a színlelt támadás volt, mely igyekezett az ellenség figyelmét lekötni, erejét pedig megosztani. Szenttamás a magyar csapatok hősies rohamának következtében 1849. április 3-án elesett. A még jelentékeny fegyveres erőt képviselő szerb lázadók a római sáncokba vonultak vissza, és ott védelemre rendezkedtek be.

Perczel tábornok egységei április 7-én Goszpodince alatt, többórás tüzérségi előkészület után rohammal bevették a szerbek által megszállt római sáncokat is. A szerb felkelők megmaradt egységei a jól védhető Titeli -fennsíkra húzódtak vissza. A győzelem után Perczel nem folytatta az ellenség üldözését. Csapatai részére 4 nap pihenőt engedélyezett, mely idő alatt – április 9-én a szerb lázadók átvágatták a Duna és a Tisza gátjait. A kiömlő víz 8- 12 kilométer szélességben elöntötte a Titeli -fennsík körüli réteket-mezőket, megakadályozva ezzel az oda való feljutást. Ember, fogat, ágyú részére járhatatlanná vált a vidék.

Perczel hadtestét 1849. április 12-én Kovil-Szentiván alá vonta össze, mely ekkor négy kis létszámú dandárból állott. A Kölgey Ferenc őrnagy vezette 30. honvédzászlóalj a kovil-szentiványi csatában a Forget -dandár balszárnyán kapott harcfeladatot. Az ellenség fő erejét felfogva a Forget -dandár hátrálni kényszerült, de középről segítséget kapott, és az így megerősödött dandár visszavetette az ellenséget. A megindult ellentámadás magyar sikert hozott, de a csatatéren közel 150 honvéd esett el6. Perczel úgy vélte, hogy a leharcolt és elfáradt katonáinak pihenésre van szüksége. Ennek érdekében Perczel Mór hadtestét rövid pihenőre a védett Újvidékre vezényelte. Itt értesült a kormány újabb tervéről, a Bácskából és Erdélyből kiinduló, a Bánságot felszabadító közös katonai felvonulásról. Ennek értelmében 1849. április 16-án Perczel kijelölt csapataival megindult a Bánság felé.

Perczel serege, a „titeli őrsereg” kijelölésével számottevően gyengült7. Ezért elengedhetetlenül szükségessé vált csapatainak feltöltése, hogy kellő hadi létszámmal tudjon a Bemmel közös hadműveletben részt venni.. A fentiek értelmében a IV. hadtest 2. hadosztályát Kohlmann József ezredes vezetésével Szegedről a Bánságba rendelte8.

Ebbe a 2. hadosztályba kapott besorolást az 1848. március 22-én az aradi ostromseregből kivált Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj. Az egység közel három hétig Szeged térségét és a Maros vonalát felügyelte. A szabadcsapat Aradon tervezett március végi zászlóavató ünnepsége, a március 21-i Szegedre történő elvezénylés miatt elmaradt. Az „új frontvonalon”, a Makó-Szeged-Horgos védvonalon, a Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj védelmi harcfeladatot kapott és teljesített.

Az Okolicsányi őrnagy parancsnoksága alatt álló Békés vármegyei gyalogszabadcsapat 1849. március 22-én a reggeli órákban indult el Aradról Szeged felé, ahová 25-én vasárnap este érkezett meg, az előző napi szőreg-szentiványi csatározások után.. Az egység a megérkezést követően kézhez vette a másnapi harcparancsot. Ennek értelmében a gyalogszabadcsapat-zászlóaljunk rövid éjszakai pihenő után március 26-án a hajnali órákban bekapcsolódott a Gyula ellen indított ostromba. Erről Okolicsányi őrnagy az 1849. április 4-én keltezett levelében így tudósította a vármegyei elöljáróságot : „A Gyula ellen intézendő ostrom kiállíttatott, mely megbízatásában mint a tisztikar mint a legénység legnagyobb hévvel igyekezett ellátni – a szabadcsapat magát minden elidegenítéstől megtartóztatta. A zászlóalj fele Szegeden, a másik fele Új-Szegeden szállásolt. A végre Aradon készített zászlónak a f. hó 15-én tartandó felszentelése az egész megye hazafiúi közönségét minél nagyobb számban való megjelenésére hívja fel.”

A zászlóalj parancsnoksága, élén Okolicsányi őrnaggyal, mindent megtett azért, hogy a négyhónapos fegyveres szolgálatot vállaló Békés vármegyei gyalogszabadcsapatot reguláris egységgé, honvédzászlóaljjá szervezze át. Okolicsányi őrnagy nagy reményeket fűzött az egység zászlószentelő ünnepségéhez, mely vélhető forradalmi, lelkesítő hangulatával segíthette volna a honvédzászlóaljjá történő átmenetet. Ezt elősegítendően 1849. április 11-én levélben tájékoztatta9 a Békés Vármegyei Védbizottmányt. A Szegeden keltezett levél arról értesített, hogy a magyar honvédvezérkar örömmel fogadná a Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj reguláris egységgé, honvédzászlóaljjá történő átalakítását. Ezt támogatta a gyalogszabadcsapat-zászlóalj tisztikara is. A zászlóaljnál azonban mutatkoztak nehézségek „…Ezek eloszlatására nézve, ha a tisztelt Megyei Bizottmány a hatalmában álló eszközökkel intézkedni méltóztatik, zászlóaljunkat s általa bizonyosan a hazát is méltán le fogja kötelezni. Egyik, s tán legsikeresb ily szellemi hatású eszköznek reményleném pedig, ha tisztelt Bizottmány azon küldöttségnek, melly zászlónk f(olyó) hó 15-én történő fölszentelése alkalmából bennünket szerencséltetni fog, elnökül az országszerte elismert tekintélyű szónokot, Szombathelyi Antal urat lenne szíves megbízni.” Az 1849. április 14-i Békés vármegyei védbizottmányi ülés örömmel fogadta Okolicsányi őrnagy zászlószentelési javaslatát azzal, hogy arra az idő rövidsége miatt csak április 22-én kerülhet sor. A Védbizottmány döntése értelmében a Szegedre utazó küldöttség tagjaiként : Szombathelyi Antal, Bogyó János, Terényi Lajos, Asztalos István, Uhriny András, Pain Antal, Doleschal János, Nuszbek József és Pusztai András kaptak felkérést10.

A Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj hőn áhított zászlószentelési ünnepsége a tervezett előkészületek ellenére ismételten elmaradt. A zászlóaljat Kohlmann ezredes 1849. április 14-én Törökkanizsára vezényelte11 a térségben garázdálkodó szerbek visszaszorítására. A veszély elmúltával a zászlóaljat véderőként visszarendelték Szegedre. A zászlóalj menetfeladatáról Okolicsányi őrnagy 1849. április 18-i levele adott tájékoztatást, melyben szólt arról is, hogy lelkesedéssel várják a vármegyei küldöttséget a 22-i szegedi zászlószentelési ünnepségre. Egy nappal később, április 19-én Okolicsányi fájó szívvel jelentette Gyulára a Vármegyei Védbizottmánynak, hogy a zászlószentelés ismételten elmarad, mert a zászlóaljnak haladéktalanul Becsére kellett indulnia. Így maradt el véglegesen a Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj zászlószentelési ünnepsége annak ellenére, hogy a csapatzászló már több hete készen állt az oly nagyon várt eskütételre.

A térségbe felvonuló Kohlmann -hadosztály , benne az Okolicsányi István őrnagy vezette Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj, 1849. április 23-án Mokrinról kiverte a szerb felkelőket, akik Nagykikinda felé menekültek, egyenesen az azt már elfoglalt Perczel csapatainak fogságába. A IV . bácskai hadtest két hadosztálya 1849. április 25-én Törökbecsénél találkozott. . Az új hadrendi felállásban Kölgey Ferenc őrnagy, a 30. zlj. korábbi parancsnoka itt már egy kisebb dandárt vezetett. A 30. zászlóaljban, melyben a gyomai honvédek harcoltak , Vojnits Imre százados volt a parancsnok. Galsai Kovách Ernő így emlékezett vissza a 30. honvédzászlóalj törökbecsei állapotára12 : „A zászlóalj 1.084 emberből állott, fegyverzet jó, de a ruházat nagyon elviselt és kopottas volt. Az egy havi táborozás nagyon megviselte őket. A csákó és a borjú még most is hiányzott mint Aradon. Borjú helyett még mindig a hagyományos zsíros vászon tarisznyájuk volt, melyet „zsíros tarisznyának” nevezték el.” Az egységet más, jól felszerelt alakulatok csak „zsíros tarisznyás zászlóaljnak” hívták. A törökbecsei egyesülést követően a IV. hadtest csapatai Melence térségében támadásba mentek át, és szerb lázadók csapatait Tomasevác környékére vetették vissza..

Perczel Mór tábornok 1849. május 2-án Zsombolyán találkozott Bem József tábornokkal, ahol megbeszélték a Bánság felszabadításának mozzanatait, áttekintették a szükséges hadműveleti teendőket is13.

Május 2-án Nagybecskerek előtt a Kölgey -dandár, benne a 30. honvédzászlóalj azt a parancsot kapta, hogy vonuljon Törökbecsére, és verje vissza a római sáncokból előmerészkedett szerb felkelőket. A dandár május 3-án Törökbecsére érkezett és megerősítette a város védelmét.

A Tomasevác körül csoportosuló osztrák-szerb csapatok fő ereje Uzdin mellett foglalt állást. Az 1849. május 6-i uzdini ütközetben Perczel fényes győzelmet aratott a Joseph Puffer ezredes vezette osztrák-szerb hadtest ellen14.A 30. honvédzászlóalj közvetlenül a település elleni támadásra kapott parancsot. Honvédeink az utcai harcokban,

házról házra próbálták az ellenséget hátrálásra kényszeríteni. Az ellenség a házak és a kerítések védelmében kartáccsal és puskasortűzzel fogadta a támadó honvédeinket. A megingó szerb védőket a 30. zlj. szuronyt szegezve, rohammal vetette ki a faluból, ahol több szerb felkelő mellett egy ágyút is sikerült elfoglalniuk. A küzdelem a falu melletti mezőn folytatódott. A falu túloldaláról támadó magyar egységek az ellenséget a falu felé nyomták vissza. Itt azonban a „saját”, a tőlük elfoglalt ágyú tüze fogadta őket. A 30. zászlóalj hősiesen küzdött, s méltán vívta ki a hadtestvezetés, a fegyvertársak elismerését.

Perczel Mór tábornok, a IV. hadtest parancsnoka, az 1849. május 8-i napiparancsában a 30. zászlóaljat hősies helytállásáért15 dicséretben részesítette. A 30. zlj. és a 8. zlj. legénységét az ellenséges ágyú elfoglalásáért pedig 100-100 forint jutalomban részesítette. Talán érdekességként megemlíthető, hogy a 30. zlj.-ban szolgáló Hesz János hadnagyot az uzdini ütközetben ismét megmentette a „papír mellvéd”, mely a mell- és a hasrészre kiszabott 30-30 ív írópapírból állott. A csatát követően Kölgey Ferenc alezredes dandárparancsnok, Galsai Kovács Ernő őrnagy pedig a 30. honvédzászlóalj parancsnoka lett.

.

A IV. hadtest 1849. május 16-án16 Perczel Mór tábornok és Szabó István alezredes, vezérkari főnök parancsnoksága alatt 2 hadosztályból, ezen belül 9 apró dandárból állott, mely 12.876 fő gyalogost, 1.874 fő lovast és 48 ágyút számlált.

A hadtest I. hadosztálya Kohlmann Ferenc ezredes parancsnoksága alatt : 5 apró dandárból: 7.629 fő gyalogosból, 1.090 fő lovasból és 30 ágyúból állott.

Az I. hadosztály 2. dandára (pk.: Kölgey Ferenc alezredes) Szeghegy alatt állott: a Wasa -zászlóaljból : 529 fő, a 30. honvédzászlóaljból , mely létszáma 846 fő – benne a gyomaiak 112 fővel, 1 osztály Hunyadi- huszárból : 233 fő, egy 1/2 12-fontos ütegből : 3 db ágyú, egy ½ 6-fontos ütegből : 4 db ágyú és egy ½ röppentyűs ütegből : 4 db ágyú.

Az I. hadosztály 3. dandára (pk.: Okolicsányi István őrnagy) Orlovác helységnél állott : a 950 fős Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóaljból, melyben közel 110 fő gyomai és endrődi szabadcsapatos szolgált, 4 század Torontál vármegyei gyalogszabadcsapatosból és 2 század Csemeghy -gyalogosból együttesen : 490 fő, fél század szegedi mozgólovasból : 145 fő, egy ½ 6-fontos ütegből – 2 ágyú,

és egy ½ 3-fontos ütegből – 3 ágyú.

A hadtest II. hadosztálya Gál László ezredes vezetésével : 4 apró dandárból állott, mely 5.247 fő gyalogost, 784 fő lovast és 18 ágyút számlált..

A Hadügyminisztérium 1849. május 20-án újabb, közösen megoldandó haditervet küldött Perczel és Bem tábornok részére. E szerint Bem tábornok a Bánátba átdobott egységeivel Perlasz térségéből a Titeli -fennsíkot támadta volna. Ehhez Perczel tábornok IV. bácskai hadteste és a péterváradi helyőrség nyújtott volna hathatós támogatást. A hadműveleti területen lévő fontos péterváradi erődöt pedig az egyesült

Bem-Perczel- haderőnek kellett volna felmenteni az osztrák-szerb ostromgyűrűből.

A májusi „titeli offenzívában” a Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj már nem vett részt, mivel lejárt a vállalt 4 hónapos szolgálati idő. Bár Okolicsányi őrnagy, zászlóaljparancsnok mindent megpróbált annak érdekében, hogy a zászlóaljat reguláris honvédegységgé átalakítsa, a legénységi állomány azonban nem vállalta a további szolgálatot, a fegyveres harcot. A tisztek többsége vállalta ugyan a harc folytatását, a közkatonák azonban megelégelték az öldöklő harcot, a látott és átélt kegyetlen, rideg valóságot, a háború borzalmait. A Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj 1849. május 22-én az orlováci táborban leszerelt és elindult hazafelé, Békés vármegyébe. A hazaindulóktól Perczel tábornok parancsára, az aradáci táborban készült fegyverátvételi nyugta alapján a Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj 6 századától 217 db szuronyost, 666 db szuronytalant, együtt 883 db lőfegyvert szedtek be.

Érdemes megvizsgálni, hogy a Békés vármegyei szabadcsapat a 4 hónapi szolgálat során milyen létszámveszteséget szenvedett. Érdemes tudni azt, hogy a Békés Vármegyei Állandó Bizottmány 1849. április 24-i ülése írásban adott tájékoztatást a Hadügyminisztérium Újoncozási Osztálya számára, hogy a megye 48’ decemberében 1.070 fő gyalog és 193 fő lovas egyént állított ki a mozgószabadcsapatba. Álljon itt az összehasonlítás céljából az 1849. május 16-i tábori létszámjelentés, mely a Békés vármegyei gyalogszabadcsapat-zászlóalj aradáci táborában készült, az 846 főt közölt. Hol van a 224 fős létszámhiány ? Ez volt a Békés vármegyei

gyalogszabadcsapat-zászlóalj vesztesége, mely adódott az Arad környéki, a

bácska-bánsági harcokban elesettek, az akkor már áldozatokat követelő tífuszos és kolerás megbetegedések igen magas számából. Szinte minden Békés vármegyei településről maradtak a harctéren gyalogszabadcsapatos katonák, akik elestek vagy eltűntek a harcok közben. Oláh György munkájából megismerhettük, hogy a szabadcsapatban Endrődről 51 fő vett részt. Vélhetően az endrődiek között is voltak olyanok, akik vállalták a további harcot és csak később, a szabadságharc leverése után tértek haza Endrődre. A szerző az endrődi gyalogszabadcsapatra vonatkozó veszteséglétszámot nem közölt. A Gyomáról kiállított 76 főből 15 fő tovább vállalta a harcot a Délvidéken a IV. hadtest kötelékében, 13 gyalogos nem tért vissza a csatából (eltűnt), 5 fő pedig elesett.

Az uzdini ütközet után Perczel Pancsováig űzte az ellenséget, amely a Dunán át a Szerb Fejedelemség területére menekült. Perczel mérlegelte, hogy átkel a Dunán és folytatja az üldözést. Szándékáról azonban lemondott, mert nem szeretett volna háborús okot adni a Szerb Fejedelemségnek, hogy az hivatalosan is bekapcsolódjon a délvidéki hadműveletekbe. A 1849. május 11-én Perczel tábornok Kohlmann csapatait őrségként Pancsován hagyva visszaindult Titel felé. Új célként a szerb felkelők által megszállt Titeli-fennsík visszavételét határozta meg. Ennek oka pedig az volt, hogy Perczel hírt kapott, mely szerint Jellačić horvát bán tekintélyes haderővel a Szerémségen át a

Titeli-fennsík felé tartott. Bár elkészült Perczel haditerve, de időközben Szalánkeménnél Jellačić csapatai átkeltek a Dunán, így lehetlenné vált a túlerővel szemben a fennsík elfoglalása.

A 30. zászlóalj 1849. június elején a bukováczi sáncok megvívásában hősieskedett. Elfoglalt két sáncot, két ágyút is zsákmányolt az ellenségtől. Galsai Kovách Ernő visszaemlékezésében a 30. zászlóalj veszteségét 28 halottban és 75 súlyos sebesültben jelölte meg. Perczel a kormánynak tett jelentésében kitüntetésre javasolta Galsai Kovách Ernő őrnagyot, elismerően szólt az általa vezetett 30. honvédzászlóalj bátor, hősies helytállásáról is

A kátyi június 7-i ütközetben a Perczel Mór vezette IV. bácskai hadtest elszenvedte első vereségét17. Az ok elsősorban a rossz felállásban volt keresendő, de hibáztatni lehetett az alsóbb parancsnokokat is, akik a felsőbb utasítás ellenére kezdték meg a visszavonulást. Káty alatt a bácskai hadsereg veszteséglistája : 1.500 halott, sebesült vagy eltűnt, ezen belöl a 30. zászlóalj vesztesége 28 fő volt. A csapatok Újvidék-Verbász térségébe vonultak vissza. Perczel égett a visszavágástól, bízott abban, hogy a legközelebbi összecsapásban legyőzheti Jellačićot. Erre a sors azonban már nem adott lehetőséget a tábornoknak, mert a kormány a vesztes csata után leváltotta hadtestparancsnoki tisztségéből, és rendelkezési állományba helyezte.

Az „új bácskai hadtestparancsnok” ideiglenes jelleggel Tóth Ágoston ezredes lett, aki Vetter altábornagy leérkezéséig vezette a hadműveleteket. Tóth ezredes 1849. június

26-i rendelete alapján a hadtestnek az óbecsei állásából Beodra felé kellett volna visszavonulni. A poggyászokat pedig Nagykikindára irányította. Futárt küldött Becskerekre is, hogy a hátvédelmet adó egység a Tisza mellől is vonuljon vissza Temesvár felé. Peretzi még aznap délután haditanácsot tartott, ahol kérte a főtisztek véleményét a kialakult hadihelyzettel kapcsolatosan.. Peretzi elmondotta : „…Nagy felelőtlenség átengedni az ellenségnek a Tiszát, és a rónaság közepén foglalni el hadállást.!” Hivatásos tisztként Peretzi ezredes és Vetter altábornagy is jól tudta, hogy a védelemben a legnagyobb biztosíték a természet nyújtotta akadály. A Tisza folyó a maga törökbecsi szélességében már akkor 200 méter felett volt.

A Tisza folyó átengedésére azonban már nem kerülhetett sor, mert június 27-én megérkezett Vetter Antal altábornagy, és átvette Tóth Ágoston huszár ezredestől a parancsnokságot18. A kiadott új parancs szerint az egységek Törökbecsére vonultak vissza, ott elfoglalták el korábbi hadállásukat. 27-e estéjén a 30. zászlóalj is megérkezett. Ide várták vissza Nagykikindáról a poggyászokat is. Vetter határozott intézkedéseket hozott az Óbecse előtti folyóvédelmi szakasz megerősítésére, mellyel megakadályozta Jellačić seregének átkelését. Jellačić jól látta a hozott magyar védelmi intézkedéseket, ellene azonban katonai lépésekre nem vállalkozott. Csapatait Óbecse alól Verbász és Szenttamás térségébe rendelte vissza.

1849. június29-én gr. Guyon Richard tábornok lett a IV. hadtest parancsnoka19. Vele együtt érkezett a jó hír is, hogy kilenchónapi ostrom után Arad vára rövid időn belül megadja magát. Az új hadtestparancsnok július eleji teendője a csapatok felkészítése volt. A IV. hadtest július 9-én az alábbi helységekben foglalt állást20 : a főhadiszállás Szeghegyen, táborok : Hegyesen és Feketehegyen, ezen kívül a „megtartott” helységek :Elemér, Adarác, Nagybecskerek, Mosorin, Fehérmocsár, Lukácsfalva, Écska, Perlaszváros, Glogova és Pancsova.

Guyon terve szerint a IV. hadtest július 14-én színlelt támadásba megy át Földvár, Szenttamás és Verbász ellen, mialatt a Délvidékre beérkező Kmety 15. hadosztálya átlépi a Ferenc-csatornát és Veprőd fele nyomul előre. 15-én Kmety Kúlánál az ellenséges harcvonal hátába kerülve Guyon csapataival együtt támad az ellenségre.

Jellačić azonban tudomást szerezhetett a „Guyon-tervről”, mert július 14-én hajnali 3-kor „nesztelen” támadásba vitte csapatait. Az ellenség meglepetésszerű támadása a 30. zászlóalj parancsnokának, Galsai Kovách Ernő őrnagy „álmatlanságának” köszönhetően hiúsult meg. Kovách őrnagy a hajnali 2 óra körüli puskalövéseket hallotta, s ezután csendben csatasorba állította a 30. zászlóaljat, így várakozott a parancsra. A támadó Jellačić -csapatok az előőrsön lévő Wasa-zászlóaljat helyeikből kivetve visszavonulásra kényszerítették, úgy, hogy a támadók puskagolyói már a 30. zászlóaljat érték. Kovách 2 századot ellentámadásba vitt, de az ellenséges túlerő őket is visszavetette . Jellačić a túlerejében bízva támadásba küldte Dietrich tábornok csapatait Hegyes ellen, de a visszavonuló magyar egységek mögül megszólaltak a rejtett magyar tüzérütegek és borzasztó ágyútüzet zúdítottak a támadó osztrákokra. A tüzérségi zárótűz után a Wasa- és a 30. zászlóalj ellentámadásba ment át. Az újabb ellentámadásban Kovách őrnagy lováról leszállva vezette zászlóalja rohamát. Az őrnagy visszaemlékezése szerint a támadókkal szemben egy sötét, mozdulatlan „fekete fal” tűnt fel ,és nemsokára egy ellenséges zászlóalj sortüze zúdult a 30. zászlóalj katonáira. A sortűzben sok honvéd elesett, de a roham nem állt le, amikor a második és a harmadik sortűz is eldördült. Ez összecsapásban a zászlóalj mintegy 400 lépésnyire előrefutott a harcvonaltól, és már a zászlóalj mögött látszódtak a kézifegyverek tüzei. A támadóegység hátrált, hogy bevárja az utána érkező csapatot, mely a bácskai nemzetőrcsapat volt. Ez a csapat egy lelkes, de gyengén felszerelt csapat volt, mely továbbrohant a horvátok felé, akik a sötétben megtévesztették a bácskai önkénteseket. Ekkor érkezett a harcvonalba Hertelendy kapitány egy század

Koburg-huszárral, akik a bácskai nemzetőrök segítségére siettek. Az összecsapásban Hertelendy kapitány is megsebesült, melynek következtében huszárai visszavonulásba kezdtek. A visszavonuló összecsapásban Kovách őrnagy egy kisebb csoporttal elmaradt a hátrébb harcoló 30. zászlóaljától. A visszakozó horvátok, a közöttük a zászlóalja felé futó Kovách őrnagyot és néhány katonáját közrefogták, magukkal hurcolták21. A 30. zászlóaljbeli honvédek az elfogottak után nyomultak, de kiszabadítani már nem tudták őket.

Az 1849. július 14-i hegyesi ütközet, melyben kitüntette magát a 30. honvédzászlóalj

Az 1849. július 14-i hegyesi ütközet, melyben kitüntette magát a 30. honvédzászlóalj

A visszavonuló osztrákok félelme csak növekedett, amikor meghallották a Veprődre támadó Kmety -hadosztály tüzérségi zaját. Jellačić a nagyobb vereség elkerülése érdekében csapatait Verbász felé vonta vissza, ahol a Ferenc-csatornán átkelve védelembe ment át. Az ütközet hőse Guyon tábornok volt, aki helyzetfelismerésével, a terepadottságok jó kihasználásával győzött a nála nagyobb osztrák sereg felett. A magyar csapatok vesztesége22 halottakban 2 tiszt,79 közhonvéd, sebesültekben 15 tiszt és 130 közvitéz volt. Ez a 209 bátor férfi a csatában részt vevő 7.200 fős haderőnk 3 %-a. Az ellenség vesztesége 684 fő, a közel 10 ezer fős osztrák sereg 7 %-a.

Az 1849. július 14-i hegyesi ütközet győzelmében a Kmety-hadosztály kötelékében ott találjuk a 33. zászlóaljban harcoló endrődieket, a Peretzi-dandárban Hegyes előtt pedig a Galsai Kovách Ernő őrnagy vezette 30. honvédzászlóaljat, melyben száznál több gyomai harcolt a hazáért és a szabadságért. Azt nem tudhatni, hogy a hegyesi összecsapásban a gyomaiak vagy az endrődiek közül esett-e el valaki, azt viszont elárulhatom, hogy a gyomaiak ebben a hegyesi ütközetben egy kicsit a „távolba szakadt földijeikért” is harcoltak. Igen, nincs tévedés, a földijeikért és rokonaikért, akik az 1760-as években települtek át Gyomáról a délvidéki Hegyesre.

A 30. honvédzászlóalj végigharcolta a bácskai hadszíntereket. Soraiban ott voltak fegyverrel a kézben a hős gyomai honvédek is, akik nemcsak Békés vármegyének, de szűkebb pátriájuknak is dicsőséget szereztek hazaszeretetükkel, bátorságukkal, hősies helytállásukkal.